A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan: barátok, szeretők, család, állás, valami azonban hiányzik az életéből. Ezért egy reggel úgy dönt: megöli magát. Bevesz egy maréknyi altatót....Egy idegklinikán tér magához, ahol az orvos közli vele: csupán napjai vannak hátra. Ezekben a napokban a lány új barátokra talál, új vonásokat, új vágyakat fedez fel magában. Rájön, nem könnyű eldönteni, hogy ki a "normális" és ki az "őrült", hogy rajtunk múlik, milyen életet élünk....

A könyv történetéhez hozzátartozik az is, hogy a szerző személyes élményein alapul. (Ez egyébként mindegyik Coelho könyvről elmondható.) Tehát pl. a könyvben leírt sokkterápiát az író is átélte. Jogosan merül fel a kérdés: de hát hogy lehet? Ilyen kezelést csak elmebetegeknél szoktak alkalmazni....És mégis világhírű író válhatott belőle? Hát kivel is van dolgunk igazából? A válasz megtalálható Coelho életrajzában; szülei mérnöknek szánták fiukat, Paulo pedig szembeszegülve a család akaratával, egyre inkább az irodalom felé tendált. Apja (Pedro) ezt a viselkedést az idegbetegség jelének vélte és a 17 éves fiát kétszer is ideggyógyintézetbe küldte, ahol több ízben is elvégezték rajta a fentebb és a könyvben említett sokkterápiát. Ez azért elgondolkodtató. Csak úgy, mint a könyv....

Ez az én kedvenc könyvem. Jó párat kiolvastam már, de ezt még egyik sem tudta überelni, hogy ezzel a szép "magyar" szóval éljek. Szembesít. Kíméletlenül szembesít a gyengeségünkkel, azzal, hogy milyen egyszerűen elhagyjuk magunkat, milyen könnyen eldobjuk magunktól kényes szituációkban és hatalmas önsajnálatunkban azt, ami csak a kiváltságosoknak adatik meg: az életet. Képzeld el: meghalsz. Mit is veszíthetsz? Hát megmondom neked: a madarak csiripelését, a fák leveleinek susogását, a télen foghíjasan szigetelő cipőbe beáramló hólé fagyát és fájdalmát. Nem veszekedhetsz de sajnos nem is bocsáthatsz meg többet. Nem sírsz Victor Hugo Nyomorultak-ján, nem nevetsz Jim Carrey vicces grimaszain, nem borzadhatsz el Auschwitz halálgyárán. Soha többé nem tépheted a hajadat ha kikap a kedvenc csapatod, nem aggódhatsz gyermekedért ha lázzal küzd. Nem lehetsz már részeg szájhős, nem lóghatsz többé a BKV-n. A sor végtelen. A könyvből ezt szűrtem le: vigyázz, mert egy életed van ezzel kell beérned. Értékeld az apró örömöket, mert ha nem így teszel, elveszel. Örülj annak, ha valaki kedvesen rádmosolyog. Örülj annak, ha rálépnek a lábadra a zsúfolt buszon és azt mondják: bocs. Örülj annak, ha a morcos eladónénire rámosolyoghatsz, mert lehet hogy Te voltál aznap az egyetlen aki ezt megtette, és ezzel bearanyoztad a napját. Egyszóval örülj, hogy élsz, mert a végtelen időkontinuumban a 60-70-80 év csak egy pillanatnyi álom. Rajtad múlik hogy tündérmesét vagy rémálmot kreálsz magadnak...

A szerző magyar nyelven megjelent művei: Az alkimista, Az ördög és a Prym kisasszony, A Piedra folyó partján ültem és sírtam, Tizenegy perc, A Zahír, A zarándoklat (egy mágus naplója)